„Csak ember legyen a képen”  válaszoltam egy kérdésére a 90-es évek végén a MÚOSZ felvételijén.

Időtálló, ma is így gondolom.                                                                     

Számtalan eseményen, rendezvényen, esküvőn fényképeztem, készítettem portrékat hazai és nemzetközi megbízásokból. Megtanultam kezelni a nyomást olyan helyzetekben, amikor csak egy vissza nem térő pillanat van, a képet pedig nagyon várják. Kőbe véstem az is, hogy a profi anyaga egy bizonyos színvonal alá soha nem esik.           

Egy miniszterelnök fotóját a lapzárta előtti pillanatban tudtam csak elkészíteni. A hatalmas hajrában az egész szerkesztőség reszketett az idegességtől, de végül címlap lett. A legismertebb magyar származású milliárdos New York-i esküvőjén profi amerikai fotósokkal dolgoztam. Árgus szemmel figyelték, ahogy a világsajtónak szánt  hírképet egyedül készítem a megbízó utasítására.           

A mai napig szeretem a fekete-fehér negatívot. Egy Kodak TRI-X 400-as hangulata digitális képeken már nem köszön vissza. Megadatott az élmény, hogy ilyen filmmel hivatásszerűen fényképezhettem.               

James Nachtwey, Sebastiao Salgado és Benkő Imre képriportjait szeretem a legjobban.

A szakma mellett türelmet, megértést, kitartást is tanultam. A munkám a hivatásom.